Gwen Stefani: The Sweet Escape

Várakozások: Gwen Stefani két évvel ezelőtti szóló debütálása, a Love Angel Music Baby az egyik legnagyobb hatású lemeze volt a popzene utóbbi néhány évének. A No Doubt énekesnője ugyanis azzal az albummal szolgáltatott példát arra, hogyan lehet valaki egyszerre sikeres, szórakoztató és szexi, ráadásul mindezt úgy, hogy nem megy alá egy bizonyos szintnek. Gwen úgy ment vissza a nyolcvanas évekbe, hogy közben abszolút szinkronban maradt a 21. századdal is, és hiába volt már akkor 35 éves, hirtelen mindenki őt akarta utánozni. A Love Angel Music Baby egyik legfontosabb ugyanis következménye az volt, hogy egyrészt Gwen végleg kilépett a No Doubt árnyékából, és szólóban is a legnagyobb világsztárok közé került, másrészt pedig példát mutatott más énekesnőknek, hogyan kerülheti el valaki az unalomig ismételt popsablonokat és R&B-sémákat. Így aztán Madonnától Rihannáig minden énekesnő ezt az újhullámos hatásokat mutató, futurisztikus popzenét vette alapul, akárcsak például Nelly Furtado, aki még Gwen segítőit is lenyúlta. Így aztán a soron következő szólólemeznek már nem az a tétje, hogy ska-punk énekesnőből lehet-e valaki diszkódíva, hanem az, hogy továbbra is ő diktálja-e a tempót.

Eredmény: Az első benyomásunk a Wind It Up című kislemez ijesztő jódlizós intrója lehetett, mely megfejelve A muzsika hangja című musicalből vett hangmintákkal, egy kicsit bizarr album képét vetítette előre. Nos, ennyire szokatlan szám nincs több a lemezen, viszont igencsak eklektikusra sikeredett, még ha a Love Angel Music Baby alaphangja nem változott is: pattogós dance pop, nyolcvanas éveket idéző szintihangok, és csajos, mégis érezhetően fehér hiphop. Megjelenik viszont a lemezen Gwen komolyabbik énje is (ha azt vesszük, hogy fél éve már anya is, akkor épp itt volt az ideje), néhány lassabb, melankolikus dal formájában, bár azért nehéz teljesen komolyan venni, hiszen a Gwen stílusából fakadó irónia legalább kis mértékben azokat is áthatja. Kicsit skizofrénné teszi a helyzetet az énekesnő imázsából fakadó kettősség: hol partizós, szexi vadmacskaként rappel, máskor meg az utóbbi időben megismert, harmincas évekbeli dizőz-imázs részeként affektálósra veszi a figurát, talán utóbbi jobban áll a művésznőnek. Érdemes egy pillantást vetni a közreműködők listájára is: a már megszokott Neptunes vagy a volt No Doubt-tag, Tony Kanal mellett feltűnik a lemezen a Keane billentyűse, Tim Rice-Oxley is.

Kiknek ajánlható: A Love Angel Music Baby kedvelőinek nem fog csalódást okozni, még ha újabb What You Waiting For nincs is a lemezen.

Olyan, mint: Egy olyan, befutott énekesnő albuma, aki képes megfelelően szexis és lökött is lenni egyszerre.